Back to Top

Gyermek és ifjúságvédelem

Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium – Védelmi csoport


A fenntartó (Csornai Premontrei Apátság, Csorna) indítványával, az iskola közösségének védelmére, a felmerülő panaszok meghallgatására és a bántalmazások és visszaélések első kivizsgálására, a nevelőtestület véleményének kikérése után az igazgató háromfős védelmi csoportot állít fel.

1. §. A védelmi csoport feladata, hogy minden beérkező vagy észlelt panaszt, jelzést, bejelentést (a továbbiakban: bejelentés) alaposan vizsgáljon ki, értékelje a vizsgálat eredményét, majd a vizsgálat eredményéről tájékoztassa a megfelelő további fórumot.

2. §. A csoport a hozzá beérkező és az általa elvégzett ügyek minden mozzanatát dokumentálja és a keletkezett iratokat az erre megfelelően kialakított irattári részben oly módon őrzi, hogy az csak a védelmi csoport számára lehessen hozzáférhető.

3. §. A vizsgálat folyamán a beérkező bejelentést a csoport haladéktalanul megtárgyalja, kijelölve saját köréből a bejelentéssel foglalkozó felelőst. A felelős a bejelentés lehető legteljesebb feltárásába kezd. Amennyiben az eset súlya megkívánja, a csoporttal való rövid egyeztetés után haladéktalanul megteszi a jelen szabályzatban megkívánt lépéseket. A vizsgálat folyamán indokolt esetben bárkit megszólíthat, bármely munkatársától, vagy külső szakembertől segítséget és közreműködést kérhet, a személyiségi jogok, különös tekintettel is a bejelentő jogainak és érdekeinek megsértése nélkül. Amikor felelős úgy látja, hogy a bejelentésnek utána járt, a csoport elé tárja a vizsgálat anyagát. A csoport a vizsgálat kiegészítését rendelheti el, ha további tisztázatlanságokat észlel.

4. §. Amennyiben a csoport kielégítőnek tartja a vizsgálatot, értékeli annak eredményét. Ha a bejelentés minden kétséget kizáróan alaptalan, úgy a bejelentőt – ha ez lehetséges – személyesen értesíti a vizsgálat eredményéről, és a vizsgálatot lezárja.

5. §. Ha a vizsgálat eredménye szerint a csoport saját hatáskörben eljárva kielégítően kezelni tudja a feltárt helyzetet, egyeztető eljárást kezdeményez az érintettek bevonásával. Az egyeztető eljárás során az érintettek számára kommunikációs, pedagógiai, mentálhigiénés segítséget nyújthat, vagy pszichológiai szakértőt vonhat be. Feltárja a konfliktushelyzet gyökerét és az esetleges sérelmeket orvosolja. Ha az egyeztető eljárás minden fél számára teljes mértékben megnyugtató, lezárja az ügyet.

6. §. Ha a vizsgálat eredménye szerint a sérelem olyan súlyú, hogy azt a csoport saját hatáskörben nem tudja kielégítően kezelni, vagy más körülmény ezt megkívánja, a csoport a bejelentőt megerősíti, és minden eszközzel segíti abban, hogy panaszával mielőbb a megfelelő fórumhoz forduljon: gyermekvédelmi panasznál az apátság gyermekvédelmi bizottságához, fegyelmi ügyekben pedig a gimnázium vezető testületéhez (igazgató, igazgatóhelyettesek). Amennyiben a bejelentő ehhez hozzájárul, a csoport a panaszt és a vizsgálat eredményét, valamint a megfelelő lépésekre vonatkozó javaslatot maga is eljuttathatja a megfelelő fórumhoz.

7. §. Ha a bejelentő elzárkózik további fórum bevonásától, vagy az eset súlya és a közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet megkívánja, úgy a Gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 17. §. (1)/c pontja és (2) bekezdése szerint a csoport a fenntartó apátság gyermekvédelmi bizottságánál kezdeményezi, hogy a gyermek veszélyeztetettsége esetén a gyermekjóléti szolgálatnál bejelentést tegyen, ugyanígy a gyermek bántalmazása, illetve súlyos elhanyagolása vagy egyéb más, súlyos veszélyeztető ok fennállása, továbbá a gyermek önmaga által előidézett súlyos veszélyeztető magatartása esetén hatósági eljárást kezdeményezzen. A csoportot egyebekben teljes titoktartás köti.


Kelt: Szombathely, 2023. március 31.


Véghné Busics Hilda

igazgató

Szexuális jellegű visszaélésnek számít:


1. Valakinek erőszak vagy fenyegetés, illetve tekintéllyel való visszaélés által arra kényszerítése, hogy szexuális cselekményt hajtson végre vagy szenvedjen el

2. Szexuális cselekmény végrehajtása kiskorúval vagy kiszolgáltatott személlyel

3. Gyermekpornográfiát tartalmazó anyag előállítása, felajánlása, forgalmazása vagy birtoklása, akár telekommunikációs és informatikai úton, csakúgy, mint kiskorú vagy kiszolgáltatott személy pornográf forgatásban való részvételre csábítása vagy rábírása.


– Kiskorúnak számít az, aki a 18. életévét még nem töltötte be vagy a törvény erejénél fogva annak számít.

– Kiszolgáltatott személy az a személy, aki beteg, fizikailag vagy pszichésen korlátozott, vagy személyes szabadságától meg van fosztva, ami által ténylegesen vagy alkalmilag, a felfogás vagy a cselekvés képességében, de legalábbis a sérelem elleni ellenállás képességében korlátozott

– Gyermekpornográf anyag: bármely kiskorú személy ábrázolása, függetlenül az eszköztől, amelyet a kifejezett szexuális cselekmény során felhasználtak, legyen az valós vagy szimulált, vagy kiskorúak nemi szerveinek ábrázolása túlnyomórészt szexuális célból


– Szexuális cselekmény a közösülés és minden súlyosan szeméremsértő cselekmény, amely a nemi vágy felkeltésére, fenntartására vagy kielégítésére alkalmas, vagy arra irányul.

Postacímünk: H-9700 Szombathely, Széchenyi u. 2.;  Tel.: + 36 30 414 6202;  Email: gimnazium @ szentnorbert.hu